Befejeződött a megyei influenzajárvány, keddtől látogathatóak a megye kórházai

Befejeződött a megyei influenzajárvány, keddtől látogathatóak a megye kórházai

Az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma az utóbbi hetekben folyamatosan csökkent, az influenza aktivitás az alacsony tartományban van, a járványos küszöbérték alá esett vissza. Az elmúlt héten influenzaszerű panaszok miatt 395 fő kereste fel orvosát.

Mindez azt eredményezte, hogy a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben (Dunaújváros, Korányi S. 4-6.), a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Ráckeresztúri Drogterápiás Otthona mindkét telephelyén (Ráckeresztúr, Rákóczi F. u. 45.) a 2018. január 26-tól, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Központi (Székesfehérvár, Seregélyesi u. 3.) telephelyén a 2018. január 24-től érvényben lévő látogatási tilalom 2018. április 10-ével kezdődően megszűnik, ezzel a megye valamennyi fekvőbeteg intézményében véget ért a látogatási tilalom.

A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2018. április 2 és április 8. között (2018. 14. hetében) a megyében - az előző heti 882 beteggel szemben -395 fő, az előző hetinél 55,3%-kal kevesebb beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A 100 ezer lakosra vonatkoztatott megyei megbetegedési arány 94,8,0%ooo-nek bizonyult, a regisztrált betegszám kevesebb volt, mint a megyei járványküszöb értéke.

Az influenzaszerű megbetegedésekkel orvoshoz fordulók aránya mindhárom járási népegészségügyi osztály illetékességi területén tovább csökkent. A területi morbiditás ismét legmagasabb a Székesfehérvári Járási Hivatal Hatósági Főosztály Népegészségügyi Osztály illetékességi területén 127,9%ooo; ezt követi a Dunaújvárosi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály illetékességi területe 93,6%ooo; változatlanul legalacsonyabb a Móri Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály illetékességi területén 5,3%ooo.

A megye egész területén az influenzaszerű megbetegedések száma a 8. héten érte el a maximumát, a 9. héten elindult csökkenés a 14. héten tovább folytatódott, a 100 ezer lakosra vonatkoztatott megbetegedési arány mindhárom járási népegészségügyi osztály illetékességi területén és megyei szinten a járványos küszöbérték alatt van. Az influenza aktivitás az alacsony tartományban van.

Az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók aránya a gyermekek körében kétszeres emelkedést, a többi korosztálynál csökkenést mutat az előző hetihez képest. A betegek 20,6%-a 0-14 éves gyermek; 29,9%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 34,0%-a; 15,5%-uk pedig a 60 éven felüliek közül került ki. A betegek több mint egy harmadát továbbra is a középkorúak, közel egy harmadát a fiatal felnőttek köréből jelentették. Az influenzaszerű megbetegedések előfordulási gyakorisága a 3-5 évesek, az 1-2 évesek és a 15-24 évesek között volt a legmagasabb.

A kórházi influenzajelentő szolgálat adatai szerint a 14. naptári héten az influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt kórházi ápolást igénylő beteg továbbra sem került felvételre.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a 2018. év 14. hetében sem érkezett jelentés.

Magyarországon a jelentés elkészítéséig 2017. 40. hetétől a beküldésre került 1 374 betegtől származó feldolgozott légúti mintából 482 betegnél igazoltak influenza B és 121 betegnél influenza A vírus okozta fertőzést. Huszonnégy főnél Légúti óriássejtes vírust és harminckét főnél adenovírus okozta fertőzést igazoltak. Megyénk területéről a jelentés írásáig további  influenza A vírus jelenlétét mutatták ki, így a jelentés írásáig 20 influenza B és 8 influenza A vírus került azonosításra, valamint három adenovírus és egy Légúti óriássejtes vírus kóroki szerepe igazolódott. Az influenza pozitivitási arány 54,0%-nak felelt meg. A kimutatott influenzavírusok között (71,4%) továbbra is az influenza B vírus volt a felelős.

A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy a 2018. 1. naptári héten kezdődött megyei influenzajárvány a 14. héten befejeződött. A járvány ideje alatt 3 közösségi járványt jelentettek a megyéből. A járványok 2 óvodát és 1 fekvőbeteg ellátó intézményt érintettek. Mintavételezés mindhárom esetben történt, valamennyi esetben influenzavírusok (egy A és két esetben B) kóroki szerepét igazolták.

(Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály)

Ügyfélfogadási szünet

Ügyfélfogadási szünet

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2018. április 9-én a Bicskei Polgármesteri Hivatalban szünetel az ügyfélfogadás.

Megértésüket köszönjük!

Két gépjárművet kapott a város

Két gépjárművet kapott a város

Bicske Város Önkormányzata április 4-én átvette azt a 2 darab Peugeot típusú személyautót, amelyet a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. adományozott a városnak.

Az átadón Pálffy Károly polgármester köszönetét fejezte ki Heiszler Gabriellának, a Spar SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatójának. Mint mondta, az önkormányzat nagy hasznát fogja venni a gépjárműveknek feladatellátása során.

 

Tájékoztató a kormányablakok meghosszabbított nyitva tartási idejéről

Tájékoztató a kormányablakok meghosszabbított nyitva tartási idejéről

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a 2018. április 6., április 7. és április 8. napokon (péntektől vasárnapig) az országgyűlési választásokon való részvétel lehetőségének biztosítása érdekében a Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatalának Kormányablak Osztálya a személyazonosításra alkalmas okmányok megújítására, kiváltására, cseréjére és pótlására irányuló ügyek intézésére biztosít lehetőséget rendkívüli meghosszabbított ügyfélfogadással az alábbiak szerint:

2018. április 6. PÉNTEK: 07.00 - 19.00

2018. április 7. SZOMBAT: 07.00 - 19.00

2018. április 8. VASÁRNAP 07.00 - 19.00

A meghosszabbított nyitvatartási időben kizárólag a fenti ügyek intézésére van lehetőség.

Kérjük, további információért forduljanak a Kormányablak Osztály ügyfélszolgálatához, ahol készséggel állnak az Önök rendelkezésére a (22) 795-948 telefonszámon.       

 

  Fejér Megyei Kormányhivatal

Vágányzári információ

Vágányzári információ

A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2018. április 3-tól 2018. április 27-ig Ferencváros - Kelenföld állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az alább szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek:

Felújítják a Bicske-Mány-Zsámbék útszakaszt

Felújítják a Bicske-Mány-Zsámbék útszakaszt

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2018. április 5-én megkezdődött a Bicske-Mány-Zsámbék útszakasz burkolatfelújítása.
A munkálatok miatt fellépő esetleges közlekedési nehézségekért türelmüket és megértésüket kérjük!

Köszönettel: Bicske Város Önkormányzata

 

Feloldották a látogatási tilalmat a megye több egészségügyi intézményben is

Feloldották a látogatási tilalmat a megye több egészségügyi intézményben is

Az influenza aktivitás az alacsony tartományban van, a járványos küszöb alá esett vissza, emiatt a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Móri (Kórház u. 21.), valamint Csákvári (Kastélypark 1) telephelyén a Platán Ápolási Intézetben (Kincsesbánya, József A. u. 13.), a Florena Ápolási Intézetben (Csákvár, Kastélypark 5.) és a Hársfalevél Ápolási Intézetben (Alcsútdoboz, 1301/31. hrsz) érvényben lévő látogatási tilalmat 2018. április 5-ével feloldotta a Fejér Megyei Kormányhivatal.

Erre azért kerülhetett sor, mert a 100 ezer lakosra vonatkoztatott megbetegedési arány a Fejér Megyei Kormányhivatal Móri Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály illetékességi területén a megelőző 5 hétben folyamatos csökkenést mutatott.

A megye többi fekvőbeteg intézményében a kórházban ápolt betegek védelme érdekében a 2018. január 26-tól elrendelt kórházi látogatási tilalom valamennyi osztályra kiterjedően továbbra is érvényben marad.

A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2018. március 26 és április 1. között (2018. 13. hetében) a megyében - az előző heti 1244 beteggel szemben - 882 fő, az előző hetinél 29,1%-kal kevesebb beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A 100 ezer lakosra vonatkoztatott megyei megbetegedési arány 212,0%ooo-nek bizonyult, a járványos küszöbérték közel másfélszerese.

Az influenzaszerű megbetegedésekkel orvoshoz fordulók aránya mindhárom járási népegészségügyi osztály illetékességi területén tovább csökkent. A területek érintettsége között ezen a héten is jelentős különbség figyelhető meg. Egy járási népegészségügyi osztály illetékességi területén a járványos küszöbérték közel kétszerese, másik járási népegészségügyi osztály illetékességi területén közelít a járványos küszöbérték másfélszereséhez; a harmadik járási népegészségügyi osztály illetékességi területén a járványos küszöbérték alá csökkent.

A területi megbetegedési arány továbbra is legmagasabb a Dunaújvárosi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály illetékességi területén 280,7%ooo; ezt követi a Székesfehérvári Járási Hivatal Hatósági Főosztály Népegészségügyi Osztály illetékességi területe 221,5%ooo; változatlanul legalacsonyabb a Móri Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály illetékességi területén 73,6%ooo. A megye egész területén az influenzaszerű megbetegedések száma a 8. héten érte el a maximumát, a 9. héten elindult csökkenés a 13. héten tovább folytatódott, azonban a 100 ezer lakosra vonatkoztatott megbetegedési arány változatlanul két járási népegészségügyi osztály illetékességi területén és megyei szinten is még a járványos küszöbérték felett van. Az influenza aktivitás a mérsékelt tartományban van.

Az elmúlt héthez viszonyítva az orvosnál influenzaszerű tünetekkel megjelent betegek között csökkent a gyermekek és a fiatal felnőttek aránya A középkorúak korcsoportjába tartozóknál és az időskorúaknál emelkedés látható. A betegek 10,1%-a 0-14 éves gyermek; 32,3%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 38,2%-a; 19,4%-uk pedig a 60 éven felüliek közül került ki. A betegek több mint egy harmadát továbbra is a középkorúak, közel egyharmadát a fiatal felnőttek köréből jelentették. Az influenzaszerű megbetegedések előfordulási gyakorisága a 25-34, a 15-24 és az 1-2 évesek között volt a legmagasabb.

A kórházi influenzajelentő szolgálat adatai szerint a 13. naptári héten az influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt kórházi ápolást igénylő beteg nem került felvételre.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a 2018. év 13. hetében sem érkezett jelentés.

Magyarországon a jelentés elkészítéséig 2017. 40. hetétől a beküldésre került 1 321 betegtől származó feldolgozott légúti mintából 471 betegnél igazoltak influenza B és 110 betegnél influenza A vírus okozta fertőzést. Huszonegy főnél Légúti óriássejtes vírus és harmincegy főnél adenovírus okozta fertőzést igazoltak.

Megyénk területéről a tájékoztató írásáig nem igazoltak további fertőzést, így a jelentés írásáig 20 influenza B és 6 influenza A vírus került azonosításra, valamint három adenovírus és egy Légúti óriássejtes vírus kóroki szerepe igazolódott. Az influenza pozitivitási arány 51,0%-nak felelt meg. A kimutatott influenzavírusok között (76,9%) továbbra is az influenza B vírus volt a felelős.

A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy megyénkben a 2018. év 1. hetétől kezdődő influenza-járvány során a becslések szerint a lakosság 8,7%-a fordult orvoshoz. A 13. héten 100 ezer lakos közül 212 fő kereste fel orvosát influenzás panaszok miatt.

(Fejér Megyei Kormányhivatal)

Megyenap 2018

Megyenap 2018

Hungaria Classic 2018

Hungaria Classic 2018
Hungaria Classic 2018

Felhívás hivatásos gondnok képzésre

Felhívás hivatásos gondnok képzésre
Fejér Megyei Kormányhivatal

A Fejér Megyei Kormányhivatal a hivatásos gondnoki feladatot ellátó személyek képesítési előírásairól szóló 25/2003. (V.13.) ESzCsM rendeletben meghatározottak szerint térítésköteles hivatásos gondnoki képzést hirdet meg.

A képzéssel kapcsolatos bővebb tájékoztatót innen töltheti le:

A jelentkezési lap innen tölthető le:

 

Oldalak