Rendkívüli károkat okoztak a hőhullámok, de az igazi pusztítás még csak most jön
A hőség túlélői sincsenek biztonságban: a klímaváltozás láthatatlan sebeket ejt az élővilágon.
Vizsgálatot indított a NAIH a Sándor-palota ellen, miután nem adták ki a Velencei Bizottság levelét
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság előre elmondta, mi lesz az eredmény.
A Fidesz szerint megszorításokra készül a Tisza-kormány
Havasi Bertalan elmondta, az ellenzéki párt csak a gazdaság fejlődését segítő költségvetést hajlandó támogatni.
Lemondanak a tiszteletdíjukról az egyetem kuratóriumának tagjai
Készek együttműködni a kormánnyal.
Fél óra alatt elfogytak a jegyek Schiff András visszatérésére
Tizenhat év után ad ismét koncertet Magyarországon a világhírű zongoraművész.
A profi futball megszűnése valós veszély volt Fehérváron
Cser-Palkovics András beszélt a Videoton jövőjéről.
Hatalmas meccset nyert Fucsovics Márton Wimbledonban, a legjobb 32 közé jutott
Marozsán Fábián viszont három szettben búcsúzott a második körben.
Embertelen körülmények között élő gyerekekre bukkantak egy kisvárosban, többüknek azonnali ellátásra volt szüksége
Négy felnőttet letartóztattak az ügyben.
Égési sérülésekkel kerülnek be a Bethesda kórházba a gyerekek a forró talaj miatt
Velkey György szerint a legveszélyeztetettebbek a csecsemők és az idősek.
„Kifosztott romhalmazként” írta le a magyar költségvetést Magyar Péter
A miniszterelnök a KSH előzetes adataira reagált.
Dílerek elleni vizsgálatot fejeztek be
Dílerek elleni vizsgálatot fejeztek be
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság
2026. 07. 01., sze - 15:26
A Fejér megyei nyomozók vádemelést javasolnak négy drogterjesztő ellen.
Lángba borult egy tízemeletes ház Antwerpenben, többen meghaltak
Többen az erkélyekre menekültek a sűrű füst és a gyorsan terjedő lángok elől.
Molnár Áron elárulta, mi történt pontosan, amikor rosszul lett
Korábban soha nem történt vele ilyen.
Itt a magyar megoldás az akkumulátorgyártás egyik legdurvább környezeti problémájára
Van válasz a magzatkárosító NMP-re, mégsem ezt használják az akkumulátorgyárak.
Vitézy Dávid: Végre megszabadulhatunk a korrupció szimbólumává vált parkolóóráktól
Szerdától életbe lép a fővárosi rendelet.
70 millió euróért vásárolt belső védőt a Liverpool
Benne látják a jövő egyik emberét.
Visszatér a mozikba a Hogyan tudnék élni nélküled?, a nézők pedig egy meglepetést is kapnak
A folytatás november 12-én érkezik.




