Bicskei Újság V.5-6.

Bicskei Újság V.5-6.

Elismerések átadása, szórakozás, tűzijáték

Elismerések átadása, szórakozás, tűzijáték

Bicske Város Önkormányzata 2017-ben is méltó módon ünnepelte augusztus 20-át, Szent István királyunk, a keresztény magyar államalapítás és a magyar állam fennállásának emléknapját.

A megemlékezésen, melyet a rossz idő miatt a Szentháromság katolikus templom falai között tartottak, a Bicskei Fesztivál Fúvószenekar, Szanyi Bettina és a Hajnali Vándorok együttes is közreműködött.

Az ünnepi beszédet Pálffy Károly polgármester mondta, aki Szent István király életútjának méltatásán túl hangsúlyozta, hogy István király tettei iránymutatóul szolgálhatnak nekünk abban a harcban, amelyet meg kell vívnunk napjainkban. Mint mondta, veszélyben van Európa, veszélyben van kereszténységünk, és veszélyben van magyarságunk is, melyre a veszélyt a korlátlan migráció jelenti.

- Hazánkban nincsenek terrortámadások, zavargások, erőszak, etnikai és kulturális összeütközések. Ez pedig olyan érték, amely minden gazdasági és jóléti javat felülír. Mert milyenek lennének hétköznapjaink, ha félnénk utcára menni? Mit érnének országos és városi fejlesztéseink, amelyben pályázati sikereinknek köszönhetően szerencsére bővelkedünk, ha nem lennénk biztonságban? Mit érnének közös ünnepeink, ha nem mernék részt venni azokon? – tette fel a kérdéseket a polgármester.

Kiemelte, hogyha mindezt meg akarjuk védeni, nekünk, magyaroknak egységesen össze kell fognunk, erősnek és ellenállónak kell lennünk. Meg kell védenünk mindazt, amit Szent Istváni-útnak nevezünk. Beszédét Orbán Viktor által 2003-ban, még az Európai Unióhoz való csatlakozásunk előtti évben, augusztus 20-án elmondott beszédéből származó idézettel zárta: „Az Európai Unióban is merjünk magyarok lenni! Merjünk magyarok lenni a gazdaságban, a közéletben, a határon túli magyarok ügyeiben és a szellemi életben is. Ha merünk magyarok lenni, akkor sikeresek is lehetünk. Meggyőződésem szerint augusztus 20. ma azt üzeni a magyar nemzetnek, hogy légy önmagad, mindenki más már foglalt!”

Augusztus 20-a egyben az új kenyér ünnepe is.  A református egyház részéről Máténé Antal Éva és Máté János lelkészek, a Baptista Gyülekezet részéről Rácz Lajos lelkész mondtak áldást az új kenyérért, a római katolikus egyház részéről pedig Varga Imre címzetes esperes szentelte meg az új kenyeret.

Ezt követően városi kitüntetések átadására került sor. Sági Ferencné, a Bicskei Karitász vezetője Bicskéért Emlékéremben, míg a Bicske Városi Óvoda nevelőtestülete Bicske városáért közösségi díjban részesült. Pálffy Károly polgármester mindemellett polgármesteri kitüntetést adományozott Gottfried Bettenmann és Wendelin Gelzenlichter urak részére az altshauseni testvérvárosi kapcsolat megerősítéséért végzett több évtizedes áldozatos munkájuk elismeréseként.

Az ünnepség folytatásaként megkoszorúzták Szent István szobrát, majd a Városháza aulájában Bálint Istvánné alpolgármester köszöntőjét követően Bazsinka Zsuzsanna és Dr. Végh Róbert díszpolgárok leleplezték a Díszpolgárok Falát.

A napnak azonban nem volt még vége, hiszen délután a Bicske Szíve Parkban családi- és gyermekprogramok, a Kossuth utcában motoros egykerék show, a nagyszínpadon pedig Mészáros János Elek és a Retro Band várta késő estig az érdeklődőket. Volt ökörsütés is a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. felajánlásának köszönhetően, a Barátság Nyugdíjas Klub tagjai pedig palacsintával készültek erre a napra.

Az augusztus 20-ai programsorozat végül egy gyönyörű tűzijátékkal zárult.

Fotó: Adravecz Tamás/Ivanics Imre

Bicske Városáért Közösségi Díjban részesült a Bicske Városi Óvoda nevelőtestülete

Bicske Városáért Közösségi Díjban részesült a Bicske Városi Óvoda nevelőtestülete

Augusztus 20-án, Szent István királyunk ünnepén a hagyományoknak megfelelően kitüntetések átadására is sor került az arra méltó, Bicske közössége által nagyra becsült személyek, közösségek részére.

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 182/2017. számú határozata alapján az oktatás területén végzett több évtizede tartó töretlen, kiemelkedő és áldozatos munkája, az integrációban nyújtott magas színvonalú tevékenysége, valamint a város kulturális életében való aktív részvétele elismeréseként „Bicske Városáért Közösségi Díj” kitüntetést adományozott a Bicske Városi Óvoda nevelőtestületének.

A díj átadásakor elhangzott méltatás:

Az alapfokú intézményi ellátás keretében a Bicske Városi Óvoda 3 épületben 20 csoportban biztosít családias, derűs, gyermekközpontú óvodai életet. Az önállóan működő intézmény több mint 400 gyermeket nevel. Munkatársi közössége 81fő, melyből a szakmai munkát felsőfokú végzettségű óvodapedagógusok, fejlesztőpedagógusok, pszichológus, pedagógiai asszisztensek és szakképzett dajkák végzik, míg a háttérmunkát óvodatitkárok, informatikus, irodai ügyintéző, takarítók és karbantartók biztosítják. Mindennapi munkájukban törekszenek a gyermekek képességeinek kibontakoztatásában a komplex nevelő hatás érvényesítésére, az integráció keretein belül a különleges bánásmódot igénylő gyermekek nevelésére.

Hitvallásuk szerint a játék a kisgyermek elsődleges tevékenysége, a nevelés leghatékonyabb eszköze. A nevelési folyamat alapritmusát az évszakok változására, a természeti környezet megszerettetésére és védelmére építik. A tagóvodák 2015-től részt vesznek a Magyarország legszebb konyhakertjei országos programban, ahol minden évben elhozták a „Zsűri elismerésében részesült" díjat. De részt vesznek a “Bicske a virágzó város” programban is, ahol szintén szép eredményeket érnek el.

Az óvoda hétköznapjait kialakult hagyományaik, jeles napok, ünnepek színesítik. A szakemberek nagy gondot fordítanak a gyermekek óvodai és óvodán kívüli programjainak megszervezésére is: úszás, színházlátogatás, könyvtári és kézműves foglalkozások, kirándulások. A kapunyitogatónak, a nyílt és mocorgó napoknak, valamint a családi rendezvényeiknek köszönhetően a szülők, nagyszülők is bekapcsolódhatnak és betekintést nyerhetnek az óvodai életbe.

A kiváló pedagógusi munkának köszönhetően az óvodások színvonalas műsoraikkal, előadásaikkal gazdagítják Bicske Város rendezvényeinek programjait, de a nevelőtestület tagjai is igyekeznek bekapcsolódni a város életébe, törekednek hagyományaink őrzésére, és tradíciók teremtésére.

A Bicske Városi Óvoda sajátossága, hogy kiemelten foglalkozik a német nemzetiségi nyelv megismertetésével, a nemzetiségi hagyományok ápolásával, a nemzetiségi identitás erősítésével, fejlesztésével. A német nemzetiségi nevelés idén szeptembertől már mindhárom épületben biztosított.

Az óvodai alkalmazottak munkáját, összekovácsolódását segítik az évenként szervezett nevelési tanulmányi kirándulások, a jeles napokhoz kapcsolódó közös vacsorák, ünnepségek. Az óvónők rendszeresen részt vesznek szakmai továbbképzéseken, konferenciákon, annak érdekében, hogy az intézményekbe járó kisgyermekeket nagyobb körültekintéssel, szélesebb szakmai rálátással tudják nevelni. A nevelőtestület célja megőrizni eddigi munkájukkal létrehozott értékeiket, és tovább fejleszteni óvodáik szakmai színvonalát a mindenkori óvodahasználók igénye szerint.

Gratulálunk!

 

Fotó: Adravecz Tamás

Bicskéért Emlékérmet kapott Sági Ferencné

Bicskéért Emlékérmet kapott Sági Ferencné

Augusztus 20-án, Szent István királyunk ünnepén a hagyományoknak megfelelően kitüntetések átadására is sor került az arra méltó, Bicske közössége által nagyra becsült személyek, közösségek részére.

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 177/2017. számú határozata alapján mások viszonzás nélküli segítésének, hittel, szeretettel végzett munkájának, közösségösszetartó tevékenységének, a nehézsorsú emberek, a fogyatékkal élők megsegítésének, példaértékű életútjának, önzetlen, segítőkész tevékenységének elismerésére „BICSKÉÉRT EMLÉKÉRMET” adományozott Sági Ferencnének, a Bicskei Karitász vezetőjének.

Sági Ferencné ünnepségen elhangzott méltatása:

Sági Ferencné 12 esztendeje vezetője a Bicskei Római Katolikus Egyházközség keretein belül működő Karitász csoportnak. Tagja a Bicskei Római Katolikus Egyházközség Képviselő-testületének, az Egyházközségi Nővérek Társaságának, a Rózsafüzér Társulat Imacsoport vezetője, és az egyházközségi zarándoklatok szervezője.

Sági Ferencné legfőbb törekvése mások viszonzás nélküli segítése. Aktív részese minden karitatív megmozdulásnak, sőt gyakran maga kezdeményezi azt annak érdekében, hogy egy nemes cselekedet célba érjen, és a legelesettebbek is esélyt kapjanak. De nem csak egyének sorsát igyekszik egyengetni, hiszen segítségét egész közösségekre képes kiterjeszteni. 2013-ban a fogyatékkal élők megsegítését is zászlajára tűzte, és elindította az Őrangyal Klubot. A kezdeményezés egyik legfőbb célja az volt, hogy a szeretet erejével közösséget, hidat építsenek a sérült emberek és egészséges társaik között, megtanulva kölcsönösen tisztelni, elfogadni egymást. Az ország első Őrangyal klubja 2014-ben Nívódíjat kapott.

Sági Ferencné a dicsfénnyel, tündökléssel nem tud azonosulni. Hittel, szeretettel a háttérben végzi odaadó munkáját, ahogy ő maga szerényen vallja: csak szolgál és teszi a dolgát. Sági Ferencné tevékenysége mindannyiunknak példaértékű lehet.

Szívből gratulálunk neki!

Fotó: Adravecz Tamás

A zetelaki Ezüstfenyő Néptánccsoport előadása

A zetelaki Ezüstfenyő Néptánccsoport előadása

Az augusztus 20-ai városi rendezvénysorozathoz kapcsolódóan  fergeteges előadást tartott az Erdély szívéből érkező zetelaki Ezüstfenyő Néptánccsoport augusztus 19-én a Fiatalok Házában.

Az együttes 2002-ben alakult Kovács Imre vezetésével Zetelkán. A székely nagyközség Erdély szívében, a Hargita hegyvonulata nyugati lejtői és a Nagy Küküllő folyó találkozásánál fekszik. Lakói mind magyar ajkú székelyek, lélekszámuk meghaladja a 6000 főt. A táncosok nagy részét a helyi iskola tanulói teszik ki. Jelenleg a csoportnak több mint 70 aktív tagja van, beleszámítva a kis- és középiskolás diákokat, akik a 16 év körüli idősebb táncosok egészítenek ki. A tánccsoport repertoárjában szerepel Kisküküllő-menti leánykörtánc, sűrű és ritka pontozó, ugyanakkor műsorukban megtalálhatóak az udvarszéki, moldvai, marosszéki, szatmári, illetve mezőségi táncrendek is.

Az együttes minden évben tíz napos turnét szervez Magyarországra, így már Bicskén is találkozhatott velük a közönség. A tánccsoport célja hagyományaink, a székely népviselet és táncrendek megismertetése és népszerűsítése. Mert mint ahogy a Nemzet Művésze, Sebő Ferenc megfogalmazta: “A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket.”

Fotó: Ivanics Imre

Méhészek figyelem!

Méhészek figyelem!

Tájékoztatom Bicske külterületére kitelepülni szándékozó méhészeket, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény- Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 2017. július 24-én kelt 04.2/1684-3/2017. számú határozatában jóváhagyta a Cruiser OSR 322 FS és az Ellado rovarölő csávázószer szükséghelyzeti felhasználását a hazai és import repce vetőmag csávázására.

Az így kezelt vetőmag vetését 2017. július 24-től szeptember 30-ig az Igazgatóság engedélyezte.

Az engedély alapján Bicske külterület 0674/1 és 0674/2 helyrajzi számú ingatlanokon a    rovarölőszerrel csávázott repce vetőmag tervezett vetés időpontja 2017. augusztus 26.

Bicske, 2017. augusztus 18.

                                                                                              Fritz Gábor

                                                                                                 jegyző

Támogatási szerződés 123

Támogatási szerződés

Támogatási szerződés 123

Támogatási szerződés

Megállapodás 123

Megállapodás

Megállapodás 123

Megállapodás

Oldalak