Magyarok kenyere – összeöntötték a búzát

Magyarok kenyere – összeöntötték a búzát

A Magyarok kenyere programban már több mint 500 tonna búza gyűlt össze az ország valamennyi megyéjéből és a határon túlról – jelentette be Korinek László, a program elindítója a Veszprém megyei Nemeshanyban 2017. augusztus 13-án, ahol összeöntötték az ünnepi kenyérhez a felajánlott gabonát.

A felajánlás mennyisége még nem végleges, hiszen sok helyen még folyik az aratás. A liszt- és kenyéradomány mintegy 80 ezer nehéz sorsú gyermekhez jut majd el, több mint 130 szervezet segítségével, és ebből sütik majd az ünnepi kenyeret is a Somogy megyei Nagybajom községben.

Az elmúlt évekhez hasonlóan bicskei vállalkozók is támogatták adományaikkal a programot. Az idei esztendőben összesen 4600 kg gabonát ajánlott fel:

  • Kontra Imre
  • Hegedűs Imre
  • Berecki Sándor
  • Horváth János
  • Aradi-Varga Katalin.

Az ünnepi kenyeret Esztergomban szenteli majd meg Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye érseke.

Lakossági figyelmeztetés

Lakossági figyelmeztetés

Tájékoztatjuk a Kedves Lakosságot, hogy a napokban a postaládákba behelyezett, napelemek telepítésével kapcsolatos szórólapokon népszerűsítő szolgáltatás magánvállalkozás. A „lakossági összeírás” megfogalmazás megtévesztő lehet azt sugallva, hogy esetleg önkormányzat, vagy más szerv által elindított felmérésről van szó. Ez nem így van, ezért arra kérjük a Kedves Bicskeieket, hogy körültekintően kezeljék a cég megkeresését.

 

Bicske Város Önkormányzata

Óriási az érdeklődés a hűtő- illetve mosógépcserére

Óriási az érdeklődés a hűtő- illetve mosógépcserére

2017. augusztus 7-én reggeltől lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni a hűtőszekrények, fagyasztószekrények, fagyasztóládák és mosógépek energia megtakarítást eredményező cseréjéhez az Otthon Melege Program idén májusban meghirdetett alprogramja (HGCS/2017) keretében.

A közzétett Pályázati Útmutatónak megfelelően a pályázatok benyújtása régiónként eltérő időpontoktól lehetséges.

A pályázati lehetőségről és a benyújtott pályázatokkal kapcsolatosan a pályázati portálon (http://hgcs2017.nfsi.hu/) lehet tájékozódni.

/www.kormany.hu/

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. augusztus 10-én (csütörtök)
8.00 órakor rendkívüli, nyílt ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.

A Régió 2007 Kft. szerződésének módosításáról

A Régió 2007 Kft. szerződésének módosításáról

Bicske Város Önkormányzata 2017. évi közbeszerzési tervének módosításáról

Bicske Város Önkormányzata 2017. évi közbeszerzési tervének módosításáról

A Bicske, Dankó P. utcai bérlakások nyílászáró felújításáról

A Bicske, Dankó P. utcai bérlakások nyílászáró felújításáról

Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető alapító okiratának elfogadásáról

Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető alapító okiratának elfogadásáról

Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2017. I. negyedéves beszámolójának elfogadásáról

Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2017. I. negyedéves beszámolójának elfogadásáról

Bicske-Csabdi-Mány Víztermelő és Szolgáltató Kft. 2017. I. negyedéves beszámolójának elfogadásáról

Bicske-Csabdi-Mány Víztermelő és Szolgáltató Kft. 2017. I. negyedéves beszámolójának elfogadásáról

Oldalak