Mammográfiás szűrés

Mammográfiás szűrés

A Szent György Kórházba várják 2017 februárjában egész hónapban Székesfehérvárról, február 22-24 között Kincsesbányáról, Isztimérről, Balinkáról, február 24-28 között Fehérvárcsurgóról, majd február 28 és március 3 között Zámolyról, Balinkáról és Pátkáról azokat a hölgyeket mammográfiás vizsgálatra, akik tavaly vagy idén meghívó levelet kaptak, de még nem vettek részt az emlőszűrésen.

Szervezeti változás a kormányhivataloknál

Szervezeti változás a kormányhivataloknál

Jentős szervezeti változások mentek végbe a kormányhivataloknál 2017. január 1-től, így a Fejér Megyei Kormányhivatal esetében is.
A változások a főosztályok, osztályok elnevezését, azok elérhetőségét is több esetben érintik.
Az alábbi linken elérhetőek az új adatok: http://jarasinfo.gov.hu/

 

Rendkívül magas az influenzás megbetegedések száma

Rendkívül magas az influenzás megbetegedések száma

Az influenza figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2017. január 30 és február 05. között (2017. 05. hetében) a megye területén a 3837 fő, az előző hetinél 5,4%-kal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

A 100 ezer lakosra vonatkoztatott megyei megbetegedési arány 916,9%ooo volt. Az influenzaszerű megbetegedésekkel orvoshoz forduló betegek aránya két járási népegészségügyi osztály illetékességi területén tovább emelkedett - itt az influenza aktivitás a magas tartományban van - egy járási népegészségügyi osztály illetékességi területén kismértékben csökkent, ennek ellenére az influenza aktivitás az igen magas tartományban maradt.

A Székesfehérvári Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály illetékességi területén 1043,7%ooo (előző héthez képest 3,9%-os csökkenés), a Dunaújvárosi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály illetékességi területén 777,0%ooo (előző héthez képest 3,6%-os emelkedés); a Móri Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály illetékességi területén pedig 764,5%ooo (előző héthez képest 87,5%-os emelkedés).

A megye egész területén a 100 ezer lakosra vonatkoztatott megbetegedési arány az utóbbi 6 hétben folyamatos emelkedést mutatott és mindhárom Járási Népegészségügyi Osztály illetékességi területén jelentősen túllépte a járványos küszöb értéket, a megyére vonatkoztatva a 5. héten elérte a járványos küszöb érték több mint hatszorosát. Az influenza aktivitás a magas tartományban van, közelít az igen magas tartományhoz.

Az elmúlt héthez viszonyítva az orvosnál influenzaszerű tünetekkel megjelent betegek száma a fiatal felnőttek és az idősek körében emelkedett, a betegek száma az időseknél közel a duplájára nőtt. Az orvoshoz forduló betegek 38,3%-a a 0-14 éves; 26,8%-a a 15-34 éves; 23,0%-a a 35-59 éves és 67,9%-a a 60 éves, illetve az e feletti korosztályból került ki. A betegek több mint egyharmadát a gyermekek köréből jelentették.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a 3. és 4. héten már jelzett, a Székesfehérvári Járási Népegészségügyi Osztály illetékességi területén lévő három óvodában az elvégzett laboratóriumi vizsgálat influenza A vírus kóroki szerepét igazolta.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a már eddig jelzetteken kívül további bejelentés nem történt. A működés átmeneti felfüggesztésére a jelzett gyermekintézményekben nem került sor.

Magyarországon 2016. 40. hetétől a jelentés elkészítéséig a beküldésre került légúti mintákból 481 betegnél igazoltak influenza A és 13 betegnél influenza B vírus okozta fertőzést. Tizenhét esetben adenovírus, 31 esetben légúti óriássejtes vírus kóroki szerepét állapították meg.

Megyénk területéről a jelentés írásáig 21 influenza A, 1 influenza B és 2 légúti óriássejtes vírus került azonosításra.

Influenza figyelőszolgálat adatai (megbetegedési arány 100 ezer lakosra) 2016/2017. évi influenza szezonban, Fejér megyében

 Járási Népegészségügyi Osztály illetékességi területe

03. hét

04. hét

05. hét

Dunaújváros, Sárbogárd

484,4

750,1

777,0

Mór, Bicske

305,8

407,7

764,5

Székesfehérvár

749,5

1086,3

1043,7

FEJÉR MEGYE

594,5

869,6

916,9

A kórházban ápolt betegek védelme érdekében Fejér megye valamennyi fekvőbeteg intézményében 2017. január 19-től kórházi látogatási tilalom valamennyi osztályra kiterjedően továbbra is érvényben marad.

Székesfehérvár, 2017. február 08.

Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály

 

Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály - évértékelés

Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály - évértékelés

A Fejér megyei népegészségügyi szakemberek a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, megtartották évzáró-évnyitó sajtótájékoztatójukat. Az eseményen a megyei tiszti főorvos, a járási tiszti főorvosok és a népegészségügyi főosztály szakmai irányítói értékelték a 2016. évi munkájukat, valamint előre vetítették 2017. évre tervezett feladataikat.

Dr. Müller Cecília megyei tiszti főorvos köszönetét fejezte ki a média képviselőinek az elmúlt évi együttmunkálkodásért, a hiteles tájékoztatásért. Köszönetet mondott továbbá Dr. Simon László Kormánymegbízottnak a népegészségügyi munka támogatásáért és nem utolsó sorban kollégáinak, akik társai a munkában. A főorvos tájékoztatást adott arról, hogy 2016-ban is megtartott volt a közegészségügyi-járványügyi biztonság a megyében. Ivó- és fürdővizeink megfelelő minőségűnek bizonyultak a hatósági ellenőrzések, laborvizsgálatok során. Tapasztalatok szerint a közétkeztetési jogszabály betartása még nem teljes, de fokozatosan javuló tendenciát mutat. A nemdohányzók védelmében végzett ellenőrzések során alapvetően jogkövető magatartással találkoztak a szakemberek. A járványügyi helyzet – az életkorhoz kötött kötelező védőoltási rendszernek köszönhetően is –, kedvezően alakult.

Elkészült a "Fejér megye lakosságának egészségi állapotáról” szóló tájékoztató, mely segítséget nyújthat a települési egészségtervek kidolgozásához.

2016. egyik nagy eseménye volt a Guinness-rekord döntési kísérlet az egy időben történő kézhigiénés oktatás terén, 1100 fölötti résztvevővel megyében. Az eljárás még nem zárult le, azonban a résztvevők száma alapján joggal van remény a sikerre.

Dr. Müller Cecília elmondta: számos eredményre büszke, de különösen kiemelésre méltónak tartja, hogy a gyermekek védelmében, javaslatuknak is köszönhetően történt jogszabály változtatás, amely kötelezővé tette a kora gyermekkori szűrővizsgálatok elvégzését,- mely korábban csak ajánlott volt,- továbbá szigorúbban szabályozza a szülő részéről elutasított védőnői szolgálat esetében követendő eljárásrendet. A cél az, hogy a tragédiák megelőzése érdekében a gyermek ne kerülhessen ki az egészségügyi ellátó rendszer látóköréből.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy 2017. változásokkal indult: Dr. Peukert Erika járási tiszti főorvos került a móri Népegészségügyi Osztály élére. Ezzel teljessé vált Fejér megye járási tiszti főorvosainak köre. A Népegészségügyi Főosztály egy Laboratóriumi Osztállyal bővült, a főosztályon három osztály működik: közegészségügyi, járványügyi és laboratóriumi osztályok. Utóbbi vezetője Alföldi Attila. A laboratóriumok jelentős részben a „zöldhatóságtól” integrálódtak a népegészségügybe. Az osztály elsődleges feladata a környezeti elemek mérése, értékelése, e mellett a munkahelyi zajt, rezgést és megvilágítást is vizsgálja.

Dr. Pásztor László egészségfejlesztő hangsúlyozta, hogy a Semmelweis-emlékév sikere a Guinness-rekord döntési kísérlet, melyhez csatlakozva az e-Bug.eu és a játékos tudomány révén mintegy 3000 fiatal ismerkedett meg a mikrobák világával és a kézmosás fontosságával.

A lakosság egészségi állapotáról szóló tájékoztató alapján 2017-ben a népegészségügy kiemelt programja „2017 – együtt a rák ellen” néven indul. Ennek legfontosabb része a vastagbél szűrés megkezdése. Fejérben 108 háziorvos csatlakozott önkéntesen az Országos Tisztifőorvosi Hivatal EFOP-1.8.1-VEKOP-15-2016-00001. „Komplex népegészségügyi szűrések” című kiemelt projektjéhez, melynek során az 50-70 éves korúaknak lesz lehetőségük vastagbél szűrésen részt venni. A program 2019-től válik teljes körűvé. A szűrővizsgálat várhatóan egy falunyi lakosságot menthet meg évente Magyarországon.

Dr. Bella Ferenc egészségügyi igazgatási szakügyintéző elmondta, hogy az egészségügyi szolgáltatókkal kapcsolatos feladatok 2016. évben is megoszlottak a kormányhivatal járási hivatalai és népegészségügyi főosztálya, valamint az Országos Tisztifőorvosi Hivatal között.

Fejér megyében az alapellátással és a kórházakhoz nem tartozó járóbeteg szakellátókkal kapcsolatos panaszok kivizsgálása érdekében 20 szakfelügyelő főorvosi felkérés történt. A kivizsgálások eredményéről és a tett intézkedésekről panaszosok minden esetben tájékoztatást kaptak. Egy egészségügyi szolgáltatóval szemben egészségügyi bírság kiszabása is szükséges volt.

Ápolásszakmát érintő panasz miatt két esetben történt helyszíni, és dokumentáció ellenőrzéssel egybekötött panaszkivizsgálás. Mindkét esetben hatósági intézkedés volt, végzésben.

Az ápolási szakfelügyelet kiemelt munkatervi feladatként elvégezte a fekvőbeteg intézményekben a gépi lélegeztetett betegek ellátásának hatósági ellenőrzését. Az ellenőrzések 6 fekvőbeteg ellátó osztályt érintettek. 100 %-ban teljesültek, hatósági intézkedés kezdeményezésére nem került sor.

Kiemelt munkatervi feladata volt ezen kívül a stroke ellátás és az oxigénterápia ellenőrzése, amelyre összesen 18 fekvőbeteg osztályon került sor. Hatósági intézkedésre két esetben volt szükség.

A védőnők szakmai irányítása körében az elmúlt évben a koragyermekkori kiemelt projekt fenntartási feladatainak megvalósítása kapta a legnagyobb hangsúlyt. Ennek célja a területi védőnői ellátásában a korszerű módszerek bevezetése, egységes alkalmazása.

Fontos feladat volt ezen kívül a védőnők szakmai irányítása a védőnői méhnyakszűrés végzésében, melynek célja a védőnői méhnyakszűrésre kiképzett részvételének támogatása a szűrésben.

Dr. Krisztián Erika járványügyi osztályvezető értékelése szerint Fejér megye járványügyi helyzete az elmúlt évben kedvezően alakult. A 2015. évben nagy számban jelentkező bárányhimlő esetek előfordulása csökkent. 2016. év folyamán országosan és megyénkben is magasabb számban jelentkeztek skarlát megbetegedések.

Megyénkben az életkorhoz kötött kötelező védőoltások eredményei változatlanul igen jók, az átoltottság 99% feletti, néhány tized, illetve század százalékkal térnek el a 100%-os oltottsági aránytól. Az eltérések túlnyomó többségét betegség miatti védőoltás halasztás jelenti. A védőoltások felügyeletét ellátó munkatársak ezeket az eseteket folyamatosan figyelemmel kísérik, hogy a védőoltások a betegség lezajlása után mihamarabb megtörténjenek.

A kisgyermekek körében súlyos agyhártyagyulladást, tüdőgyulladást okozó Pneumococcus baktérium elleni védőoltások esetében az oltottsági arány 100 %-os. Az életkorhoz kötött kötelező védőoltások magas oltottsági aránya országunk járványügyi biztonságának egyik jelentős alapköve.

A méhnyakrák megelőzési program részeként bevezetésre került Human Papillomavírus elleni védőoltások esetében is nagyon jók az eredmények. A szülők több mint 80 %-a kérte leánygyermeke számára a védőoltást.

A következő évben is kiemelt feladataik közé tartozik a fertőző betegségek felügyelete, megelőzése, az életkorhoz kötött kötelező védőoltások magas teljesítési arányának megőrzése, az egészségügyi intézmények ellenőrzése, a kézhigiéne fejlesztésének elősegítése.

Dr. Belláné Apostol Mária közegészségügyi osztályvezető kiemelte, hogy az éves ellenőrzési terv témavizsgálataiban a közegészségügyi biztonság megtartása volt az elsődleges cél. Az élelmiszer és kozmetikum minták laboratóriumi vizsgálatait ütemterv szerint elvégeztették. 34 db mintát vettek, kifogásoltság miatt 7 esetben vált szükségessé hatósági intézkedés. A fertőtlenítőszerek hatásosságát laboratóriumi vizsgálatokkal kontrolláltatták. A bevizsgált fertőtlenítőszerek hatásosnak bizonyultak. Az új közétkeztetési rendelet alapján az iskolai, óvodai étkeztetést, a gyermekek étrendjét 32 főzőkonyhán tápanyagszámítással vizsgálták. Az egészséges életmód szemszögéből a változás pozitív. A települési ivóvíz minták laboratóriumi vizsgálatára közel 3000 alkalommal került sor, 143 vizsgálatot hatóságuk kezdeményezett. Az ivóvizek 95%-a megfelelő minősítést kapott, 15 esetben hoztak határozatot a vizsgálatot követően. Ellenőrizték valamennyi szezonálisan működő medencés fürdőt, strandfürdőt, a fürdővizek laboratóriumi vizsgálatával kiegészítve. 133 fürdővíz és tápvíz minta hatósági laboratóriumi vizsgálata történt meg, 5 esetben volt szükség intézkedésre. A természetes fürdőhelyeken végzett helyszíni ellenőrzések száma 36 volt, az ellenőrzések hatósági laboratóriumi vizsgálattal is kiegészültek.

2016. évben Fejér megyében 508 személy került ellátásra mérgezés miatt, ami jelentősen meghaladja a 2015. évi esetszámot (422), de lényegében megegyezik a 2014. évivel (541). Élelmiszer eredetű megbetegedések száma az előző évhez képest jelentősen nem változott 7 esemény került bejelentésre, közöttük 2 gombamérgezés.

Dr. Varga Erika, Székesfehérvár januártól kinevezett járási tiszti főorvosa beszámolt arról, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően 2016. évi szezonban is kiemelt figyelmet fordítottak a Velencei- tó partján üzemelő természetes fürdőhelyek ellenőrzésére. Társhatóságok bevonásával egyeztetéseket folytattak, tájékoztatást adtak a területileg illetékes önkormányzatok képviselőinek, üzemeltetőknek, rendezvényszervezőknek. Tárgyévben 12 kijelölt természetes fürdőhelyre adtak ki fürdővíz használati engedélyt. A fürdővíz vizsgálati eredmények alapján a tó vízminősége minden strandon megfelelő volt. A vendégek számára heti rendszerességgel egészségügyi szűréseket szerveztek.

Szakmai segítséget nyújtottak több településen az egészségnap lebonyolításához. Egyik legsikeresebb rendezvényük az AIDS világnapján, a felelős szexuális magatartásról rendezett vetélkedő volt.

A zenés – táncos rendezvények esetében a szervezők részéről a bejelentési fegyelem javulást mutat. Az illetékességi területükön megrendezésre került rendezvények (EFOTT, FEZEN, Királyi Napok, stb.) a jogszabályokban előírtak betartásával zajlottak.

Dr. Sasvári Ildikó járási tiszti főorvos (Dunaújváros) elmondta, hogy a közegészségügyi-járványügyi helyzet biztonsága illetékességi területükön megfelelő volt, jelentősebb megbetegedési számmal járó járvány, egészségügyi válsághelyzet nem következett be. 

Az egészségügyi alapellátásban tapasztalható az ellátó orvosok nyugdíjba vonulása miatt praxisok megüresedése, de szerencsére többnyire viszonylag hamar betöltésre kerülnek. Sajnos ennek ellenére a kis települések háziorvosi praxisainak betöltésére kevés esély mutatkozik. Ez jelenleg három kisebb települést jelent a sárbogárdi járásban.

  Az elmúlt év eseményeiből fontosnak tartotta megemlíteni a Dunaújvárosban már harmadik alkalommal megrendezett mellrák elleni sétát és a sétához  kapcsolódó rendezvényt, melyeknek köszönhetően az elmúlt három évben emelkedett az emlőszűrésen részt vett nők aránya. A programot természetesen ebben az évben is megrendezik.

Nyáron, Dunaújvárosban "Rockmaraton" volt, augusztusban Igar-Dádpusztán az „OZORA-fesztivál”.

A közegészségügyi feltételek biztosítása és az egészségügyi ellátás a jogszabályoknak megfelelő módon megtörtént a rendezvények idején.

Dr. Peukert Erika, a Mór-Bicskei járás januártól kinevezett járási tiszti főorvosa elmondta, hogy családorvosi és egészségpénztári gyakorlattal rendelkezik, nagy lelkesedéssel vág új munkájába.

Az elmúlt évről ezért csak közvetett tudomással bír. A bicskei menekülttábor decemberi bezárását említette, mint olyan eseményt, mely jelentősen hozzájárult a lakosság járványügyi biztonságérzetének növekedéséhez.

Még nem ismeri a területet, de szándékában áll minél előbb felkeresni a hozzá tartozó településeket, vezetőiket.

2017. január 20. Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály

 

Oldalak