Pogány Induló meghódítja Európát - jön az EU Rap Tour ’26
Telt házas hazai arénakoncertek, fesztiválsikerek és most egy kontinensnyi kihívás – Pogány Induló először indul saját európai turnéra. Az EU Rap Tour ’26 februárban startol, a rapper pedig új számokat és rendhagyó show-t ígér.
Hagyjuk a felesleges dumát, Örményország ellen győznünk kell, és pont
Akadnak bőven kérdőjelek a magyar labdarúgó-válogatott kapcsán, de abban nincs vita, hogy szombaton, hazai környezetben kell a három pont.
Sztárok sora vonul fel a Budapest arculatát meghatározó zseni életútját bemutató filmben
Beszakadt egy régi kút, beleesett a munkagép, aztán film lett belőle.
Ismét a top 300-ban szerepel a Semmelweis Egyetem a felsőoktatási intézmények ranglistáján
Megőrizte tavalyi helyét.
Második világháborús gránátokat találtak Tatabánya közelében
A robbanóeszközöket a tűzszerészek megsemmisítik.
Tóth Vera plasztikai műtéten esett át a súlyvesztés után
Két hete gyógyul.
Bizalmat szavazott Ursula von der Leyennek az Európai Parlament
Az Európai Bizottság elnökével szemben két bizalmatlansági indítványt is benyújtottak.
Meghalt a Boca Juniors legendás vezetőedzője
A szakember szeptemberben irányította utoljára csapatát.
A botrány után visszatérne az ex-DK-s politikus – a Fidesz követeli a drogbuliban készült videó nyilvánosságra hozatalát
Hatalmas tétje lesz az időközi választásoknak.
Direkt36: a 2010-es években Orbánék titkos kémhálózatot szerveztek Brüsszelben
De lebuktak, mert szakmaiatlanul végezték a kémkedést.
A kormány kémhálózatáról kérdezték az egyik minisztert, a választ még Orbán Viktor is megirigyelné
Brüsszeli kémügy, klímavita, Paks II. és olajvezetékek – forró témák a Parlamentben.
Dolly Parton: Még nem haltam meg!
Videóban jelentkezett be az énekesnő.
Ezek a nők gyerekkor nélkül nőnek fel, és kegyetlen terhet cipelnek
A Z generáció nevezte el a szindrómát, a pszichológia pedig még csak most kezdte kutatni az évszázados problémát.
BKK: elindult a közbeszerzés a Ferencváros kocsiszínfejlesztésének megtervezésére
Az intézkedést a CAF villamosok érkezése indokolná.
Online cikkek miatt indított eljárást a Médiatanács
Megsérthették a kirekesztés tilalmára vonatkozó törvényi előírásokat.
Gulyás Gergely: Magyar Péter fogott ember
Orbán Viktor terve, szoros kapcsolat Oroszországgal, Varga Judit visszatérése, Aranyosi Péter lökdösődése – ilyen volt a Kormányinfó.