Üzenetet kaptak Csányi Sándorék, nem lehet mindenért az ügyfelet hibáztatni
Megkerestük az MNB-t, hogy megalapozottnak tartják-e az OTP aggodalmait, itt a reakciójuk.
Csak 0,3 másodpercig vezettek, de az elég volt a történelmi bravúrhoz
Így kell elbaltázni egy agyonnyert meccset.
Tilos lesz állami intézményekre kihelyezni az LMBTQ-zászlót
A rendeletet Orbán Viktor is aláírta.
Népszava: több egészségügyi dolgozó tiltakozott az arcfelismerő rendszer ellen
Az érintettek között vannak, akik megalázónak tartják az intézkedést.
Összemuzsikálni a nemzetet – A Halmos Béla-díjak 2025-ös átadója
A nemzeti összetartozás napján, Halmos Béla születésnapján tizedik alkalommal adták át a Hagyományok Háza színháztermében a róla elnevezett vándordíjat és emlékérmet.
Hiába a bravúros feljutás, az NB II-ben marad az egyik legtehetségesebb magyar edző
Nem hosszabbítottak a korábbi magyar szövetségi kapitánnyal.
Hivatalos a magyar válogatott középpályásának nyári klubváltása
A két szezon alatt 44 tétmeccsen lépett pályára, ezeken öt gólt szerzett.
Mostantól a méret a lényeg a Tinderen, néhány centiméteren múlhat a boldogság
A társkereső-applikáció új funkciót tesztel.
Orbán Viktor: Ruszin-Szendi Romulusz miatt a honvédség belefolyt a politikába, ezt meg kell szüntetni
Ismét a közrádiónak nyilatkozott a miniszterelnök.
Dubaj helyett a Balaton – a válogatott reménysége le sem tagadhatná édesapját
Európa legnagyobb tehetségei közé sorolják, miközben minden héten simán vonatra ül.
Szijjártó Péter: Magyarország és El Salvador is kiáll a szuverenitása védelme mellett
Először látogatott magyar külügyminiszter a latin-amerikai országba.
Újabb elismerés Szoboszlainak, ilyen magasan még sohasem volt a világranglistán
Mr. Fáradhatatlan a beceneve Liverpoolban.
Sérülés helyett a Liverpool tolhatott ki a magyar labdarúgó-válogatottal?
Noha egy videó szerint csütörtök délután már Telkiben volt kulcsjátékosunk.
Kirobbant a háború Donald Trump és Elon Musk között, súlyos vádak láttak napvilágot
A milliárdos az Epstein-üggyel is kapcsolatba hozta az amerikai elnököt.
Itt a lista: ezeknek a gyógyszereknek módosul az ára
Megoldást kerestek a lakosságot is érzékenyen érintő drágulásra. Mutatjuk a részleteket.
Elsőre nem hozott sikert a magyar futball nagy reményű testvéreinek közös játéka
Egy hajrágóllal a vendég albánok örülhettek.
Tanúként kell majd megjelennie a bíróság előtt a „drogos énekesnőnek”
Az ügy többi vádlottja ellen letöltendő szabadságvesztést indítványozott a főügyészség.
Nem mindennapi rekordot döntött meg egy 17 éves amerikai női hegymászó
Emma Schwerin elsőként jutott el nőként a hét kontinens legmagasabb pontjára.