Mesterházi Mónika a Digitális Irodalmi Akadémia új tagja
A közgyűlés döntött.
A holland McDonald’s eltávolította az AI-generált karácsonyi reklámját, sokak szerint félelmetesre sikerült
Van, aki szerint ez az év legszörnyűbb hirdetése.
Egy év után először csökkent négy százalék alá az infláció
Ez csak átmeneti lehet.
III. Károly először beszélt nyilvánosan a betegségéről, mióta rákkal diagnosztizálták
A brit uralkodó hangsúlyozta a szűrővizsgálatok fontosságát.
Nemzetközi hálózat vetette rá magát egy 15 éves fiúra, néhány órán belül öngyilkos lett
Az amerikai rendőrség szerint a veszély szinte megállíthatatlan.
Erőszakkal tömte alvó barátnője szájába az abortusztablettát egy orvos, belehalt a magzat
Nős volt, és nem akart elválni, ezt tartotta a legideálisabb megoldásnak.
A NAV mindent lát: borsodi cégek buktak le a nyugtatrükkel
A vizsgálat 10 milliós befizetéssel zárult.
Decemberig kellett várnunk az év egyik legjobb filmjére
Park Chan-wook ismét brillírozik.
Szijjártó Péter: Szankciók nélkül a vártnál gyorsabban halad a paksi bővítés
Idő előtt megkezdődött az első betonöntéshez szükséges vasbeton szerkezet építése.
A pakisztáni kormányfő 40 percet várt Vlagyimir Putyinra, majd berontott az orosz elnök tárgyalására
Sehbaz Sarifot a biztonságiak sem érdekelték.
Trónok harca a Kremlben: Orbán Viktor lett Jon Snow, Mark Rutte az Éjkirály
Erre senki nem számított.
Donald Trump ismét porig alázott egy újságírót a Fehér Házban
Az elnök eddigi sértései alapján a sajtósok voltak már csúnyák, felkészületlenek és kocák is.
Elizabeth Olsen halálos szerelmi háromszögbe keveredik ebben az új filmben
Igazi túlvilági melodráma az Örökké veled?.
A fél országra kiadták a figyelmeztetést, még ónos szitálás is jöhet
Romlanak a látási viszonyok.
Kiesett a Mouz, a magyar játékos, Torzsi is búcsúzott a budapesti Counter-Strike Majorön
Átgyalogolt rajtuk a FaZe.
A kíméletlen humoráról ismert komikus szerint Magyarországé az elmúlt 20 év legjobb politikai ötlete
Jimmy Carr szerint ezzel az Egyesült Királyságban választást lehetne nyerni.
A szemeivel vált mémmé a színész, akinek különcsége sem ijesztette el a rendezőket
Az egyik legnépszerűbb mellékszereplő, Steve Buscemi ma ünnepli a 68. születésnapját.
A szeletelt kenyérnél is idősebb a színész, aki megfejthette a hosszú élet titkát
Ma 100 éves Dick Van Dyke.
Feljelentették Trap Kapitányt, botrányt okozott legújabb dala
Állítólag trágár szófordulatokat használt.





