Az Otthon Start Program elindulásával egy időben leállnak a földhivatalok Budapesten
A szünet alatt a beadványokat csak postai vagy elektronikus úton lehet előterjeszteni.
Világsztárok lepték el Velencét, miközben a magyarok versenybe szálltak az Arany Oroszlánért
Az Index a helyszínről jelentkezik.
Szuperélelmiszerrel sikerül megmenteni a méheket
Aknakeresésre is bevethetők a vadászkopó-szimatú méhek.
Senki nem költözhet többé ebbe a városba, aki nem tud magyarul vagy munkakerülő
Akkor sem, ha nincs minimálbért elérő jövedelme.
A költségvetési hiánynál már csak a kormánypártok közötti szakadék a nagyobb
Hosszú távon jelenleg nem fenntartható a szociális rendszer, ami reformra szorul.
Rangadó után rangadó vár Szoboszlaiékra a Premier League-ben
A két együttes az előző szezonban kiemelkedett a mezőnyből.
Továbbra is fertőzött a kollégiumi víz Székesfehérváron, eddig 12 intézményt teszteltek
A kórház vízhálózatába már beépítették a baktériumot elpusztító rendszert.
Az ország, amely az 50 százalékos amerikai büntetővám ellenére sem mond le az orosz kőolajról
Inkább bekeményítenek.
Nem is létezem, te sem, senki, ez mind csak illúzió – így lett kultikus mém egy ufós kérdésre adott válaszból
Komoly filozófiai muníciót köszönhetünk a Népszínház TV-nek.
Forrnak az indulatok Indonéziában: könnygázt és vízágyút vetett be a rendőrség
Hatszáz tüntetőt tartóztattak le.
Soha nem látott Raffaello-kiállítás nyílik New Yorkban
A világ minden tájáról érkeznek festmények.
Elfogták a betörőt, aki egy hónap alatt több lakásba is betört Pest vármegyében
A módszerei változatosak voltak.
José Mourinho elvesztette állását a Bajnokok Ligája-kudarc után
2024 nyara óta dolgozott a török csapatnál.
Kanapéba rejtve talált 66 kilogramm marihuánát a rendőrség keresőkutyája
A bútorok az Egyesült Államokból érkeztek.
Karácsony Gergely: Nemzetközi tervpályázatot írnak ki Rákosrendező megújítására
A főpolgármester és Vitézy Dávid közösen tettek javaslatot az ügyben.
Labda helyett replika gépkarabélyokkal és gránátokkal játszanak a nyolcéves orosz gyerekek
Speciális táborban készítik fel őket a későbbi katonai szolgálatra.
Olasz nők fényképeit töltötték fel egy pornográf weboldalra, Giorgia Meloni is köztük volt
Vulgáris és szexista feliratokkal látták el a fényképeket.
Legyőzője tiszteletlen volt, kihúzták a gyufát a korábbi világbajnoknál a US Openen
Eközben a két wimbledoni bajnok, Jannik Sinner és Iga Swiatek tovább menetelt.





