Hatmillió forintos szponzorációs szerződést írt alá Tessely Zoltán, a Bicskei Torna Club (BTC) elnöke 2016. február 10-én. A bicskei székhelyű ATROX –Mérnök Kft. részéről László Péter ügyvezető igazgató egymillió, a Zöld Bicske Nonprofit Kft. részéről pedig Teszár Tamás igazgató ötmillió forint értékű reklámszerződést kötött a BTC-vel.
Az egyesület tavaly december 11-én megválasztott új elnöke az elmúlt két hónap történéseit összefoglalva elmondta, hogy az álmok immár valósággá váltak, és elindult a BTC telephelyének fejlesztése. A rendelkezésre álló 300 millió forintból (amelyből 200 millió forint TAO-s pénz, 100 millió forintot pedig Bicske Város Önkormányzata biztosít az állam jóvoltából) a meglévő tervek alapján befejezik a nagy műfüves futballpályát, bővítik a lelátót és a kiszolgáló épületeket, világítástechnikai korszerűsítésre kerül sor, és a jelenlegi 3 teniszpályából kialakítanak egy kézilabda és egy kültéri fitnesz pályát. Kiemelte, reményeik szerint, pályázati lehetőségek útján, tovább tudják majd bővíteni a telephelyet, hiszen a város vezetése is fontosnak tartja Bicske sportéletét, és támogatja a BTC-t elképzeléseinek megvalósításában.
Pálffy Károly, Bicske város polgármestere beszámolt arról, hogy az éppen e napon elfogadott 2016. évi költségvetési rendeletben továbbra is kiemelten (5 millió forinttal) támogatják a BTC-t, illetve jelezte, hogy döntöttek arról is, hogy a jövőben átvállalják az egyesület közüzemi költségeit, és az önkormányzati tulajdonú Bicskei Gazdasági Szervezet pedig jelentős szerepet vállal majd a karbantartási feladatok elvégzésében. – Bízom benne, hogy a fejlesztéseknek és a jövőbeni terveknek köszönhetően minél többen veszik majd igénybe a BTC nyújtotta lehetőségeket, de mindemellett tovább szeretnénk fejleszteni a Bicske Szíve Parkot is, hogy helyben, rendezett körülmények között sportolhassanak a bicskeiek - hangsúlyozta a polgármester.
Tessely Zoltán a Bicske Szíve Park kapcsán elárulta, hogy egy futópályát szeretnének kialakítani ott, ezért annak megvalósítására felkészülten várják és figyelik a pályázati lehetőségeket. A BTC kapcsán kiemelte még, hogy két markáns változást kívánnak végrehajtani az egyesület életében: jelentős mértékben szeretnék növelni az utánpótlásnevelést, illetve más sporttevékenységeket (kosárlabda, úszás, kerékpár stb.) is a BTC égisze alá kívánnak vonni. Végezetül azt is bejelentette, hogy a közeljövőben további szponzorációs szerződéseket kötnek a Sparral, a Mészáros és Mészáros Kft-vel és a Duna Aszfalt Út és Mélyépító Kft-vel, összesen 12,5 millió forint értékben.