Méhészkedés, méhtartás bejelentése

Méhészkedés, méhtartás bejelentése
A méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló 70/2003. (VI. 27.) FVM rendelet értelmében: 
 
  • a méhészkedést (méhtartást) minden év február végéig, az újonnan kezdett méhészkedést pedig e tevékenység megkezdésétől számított nyolc napon belül kell bejelenteni a méhek tartási helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjénél, aki a méhészt nyilvántartásba veszi, és a nyilvántartást folyamatosan vezeti.
  • a méhek kiszállítását a kiszállítást megelőző, beszállítását, annak megtörténtét követő hetvenkettő órán belül be kell jelenteni az önkormányzat jegyzőjének. Beszállítás esetén a bejelentő laphoz kérjük az állatorvosi igazolás fénymásolatának csatolását. A nyomtatvány Igazoló szelvényét a jegyző - a teljesítés módjától függően - a méhész lakóhelyére küldi meg vagy személyesen adja át.
  • a kijelentést a rendelet 4. számú melléklete alapján kiállított nyomtatványon kell teljesíteni személyesen, vagy annak ajánlott levélként történő megküldésével. A vándoroltatás befejezése után a méhész köteles a hazatelepülését a hatósági állatorvosnál és a jegyzőnél hetvenkettő órán belül bejelenteni.
CsatolmányMéret
PDF icon mehesz_bejelento.pdf37.76 KB
PDF icon mehesz_kijelento.pdf32.95 KB

Telephely gépjármű-tárolásra való alkalmasságának igazolása

Telephely gépjármű-tárolásra való alkalmasságának igazolása

A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény alapján: 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművet, autóbuszt üzemeltető tulajdonos székhely, telephely címként csak olyan települési cím bejegyzését kérheti, amelyet a cégjegyzék tartalmaz és e járművek számára ténylegesen tárolási helyül szolgál. Azt a tényt, hogy az ingatlan alkalmas a járművek tárolására a települési önkormányzat jegyzője igazolja. A 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet alapján a közúti közlekedési szolgáltatáshoz használt jármű közúton vagy más közterületen nem tárolható.

Kérelem benyújtása

A  kérelemnek tartalmaznia kell:

    - Kérelmező adatait,
    - Kérelmező elérhetőségét (telefon/fax, e-mail),
    - Gépjármű forgalmi rendszámát,
    - Gépjármű tárolásának helyét

 

Eljárási illeték 3000,-Ft, amely az 50420410-10000458 számú illetékbeszedési számlára utalással lehet teljesíteni

A kérelemhez az igénylőnek az alábbi mellékleteket kell csatolnia:

 - A kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okirat egyszerű másolatát az eredeti egyidejű bemutatása mellett   (vállalkozói igazolvány, cégbírósági bejegyző végzés vagy 30 napnál nem régebbi cégkivonat, nyilvántartásba vételi okirat)
-  Meghatározott tartalmi és formai kellékekkel rendelkező, közjegyző által hitelesített okiratot, amely tartalmazza a cég képviseletében jogosultak –cégbejegyzésre jogosultak – aláírásának mintáját
-  A kérelemben szereplő gépjármű / gépjárművek forgalmi engedélyének mindkét oldali másolatát
- Meghatalmazást, amennyiben nem az ügyfél jár el személyesen

- Az illeték befizetését igazoló utalási bizonylatot

 

Megjegyzés: Az ügyfélként eljáró gazdálkodó szervezet és az ügyfél jogi képviselője – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a kérelmeit az Eüsztv. 9. § (1) bekezdése alapján elektronikus úton köteles benyújtani.

Ügyintézők: 
Hatósági ügyintéző
Bolláné dr. Farkas Noémi
06/22-565-464 | 22-es mellék
bollane.farkas.noemi@bicske.hu

Nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatás

Nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatás

A nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló mód. 173/2003.
(X. 28.) Korm. rendelet alapján a nem üzletszerű gazdasági tevékenység keretében közösségi elhelyezést biztosító, legalább 6 férőhellyel rendelkező létesítmények (a továbbiakban: szálláshelyek) üzemeltetőit (szolgáltatóit) a szálláshely fekvése szerint illetékes jegyző veszi nyilvántartásba.

Nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely:

  • az erre a célra épített vagy átalakított és az ekként minősített, illetve ekként nyilvántartásba vett üdültetési és ifjúsági turisztikai célú, továbbá hegyi menedék céljára szolgáló szálláshely, valamint
  • az ekként minősített, illetve ekként nyilvántartásba vett:
  • sportlétesítményben üzemelő, szálláshely céljára szolgáló önálló rendeltetési részegység,
  • szálláshely-szolgáltatásának időszakában kiegészítő/melléktevékenység formájában üzemeltetett hivatali, közfeladatot ellátó intézmény által biztosított és az egyházi jogi személy által nem gazdasági-vállalkozási tevékenység keretében üzemeltetett egyházi intézményi szállás.

Nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelynek minősülő létesítmények:

  • I. Üdülő (Altípusa: Üdülő, Gyermeküdülő, Villa)
  • II. Gyermek- és ifjúsági tábor (Altípusa: Gyermek- és ifjúsági tábor, Telepített sátortábor)
  • III. Nomád táborhely
  • IV. Hegyi menedékház (Altípusa: Turistaház, Kulcsosház, Matracszállás)
  • V. Bivakszállás (Altípusa: Bivakszállás, Téliesített bivakszállás)
  • VI. Pihenőház (Altípusa: Munkásszállás, vendégszállás)
  • VII. Diákotthon, kollégium

A szolgáltató nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatást a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásának napjától nyújthat. Ha a nyilvántartásba vételi kérelmet jogerősen elutasítják, a szolgáltatást meg kell szüntetni.

A jegyző a szolgáltatót a hatósági nyilvántartásba felveszi, ha a kérelem megfelel a rendeletben foglaltaknak. A hatósági nyilvántartásban szereplő adatairól a szolgáltató tevékenységre való jogosultság igazolására a nyilvántartásba vétellel egyidejűleg a szolgáltató részére hatósági igazolványt állít ki.

A szolgáltató a hatósági nyilvántartásban szereplő adataiban bekövetkezett változást nyolc napon belül köteles bejelenti a jegyzőnek. A szolgáltató a tevékenység megszűnését köteles bejelenteni a jegyző felé, aki a szolgáltatót ez esetben törli a nyilvántartásból.

A vendég szolgáltatással kapcsolatos írásbeli észrevételeinek, panaszának közlésére a szolgáltató - az alkalmi szálláshely és a nomád táborhely kivételével - köteles vásárlók könyvét rendszeresíteni. A vásárlók könyvét a használatbavétel előtt a jegyző hitelesíti, melyben fel kell tüntetni a megnyitás időpontját.

Az eljárás illetékköteles, 3.000.-Ft összegű illetéket kell megfizetni.

CsatolmányMéret
PDF icon nem_uzletszeru_szallas_kerelem.pdf231.26 KB
Ügyintézők: 
Hatósági ügyintéző
Bolláné dr. Farkas Noémi
06/22-565-464 | 22-es mellék
bollane.farkas.noemi@bicske.hu

Keresetlevél közigazgatási perhez

Keresetlevél közigazgatási perhez

Elektronikusan beküldhető keresetlevél a közigazgatási perekhez

CsatolmányMéret
Fájl pmhbicske_pmhbicske_k01.jar319.44 KB

30 literes hulladék gyűjtőedény jogosultságához

30 literes hulladék gyűjtőedény jogosultságához

30 literes hulladék gyűjtőedény használatának jogosultságához szükséges lakcímnyilvántartásból kiadott igazolás
A 30 literes gyűjtőedény használata a lakóingatlant egyedül és életvitelszerűen használó természetes személy ingatlanhasználót illeti meg.
Az életvitelszerű lakhatás fogalmát a vonatkozó jogszabály a polgár bejelentett lakóhelyeként határozza meg. Kérelemre a jegyző igazolja - a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában szereplő adatok alapján - azt a tényt, hogy az ügyfél egyedüliként bejelentett lakos az adott lakóhelyen.
A jegyző az ügyfélre vonatkozó adatoknak a nyilvántartásból történő kinyomtatásával teljesíti az adatszolgáltatást.
Az adatigénylést kizárólag saját adatokra vonatkoztatva lehet kérelmezni.
A kérelmet személyesen vagy postai úton lehet benyújtani.

Illetékesség:

Bicske város közigazgatási területe

Szükséges okiratok:

Hiánytalanul kitöltött kérelem
Személyes megjelenés esetén: adatigénylő személyazonosítására szolgáló okmány: – személyazonosító igazolvány, vagy útlevél, vagy vezetői engedély – lakcímet igazoló hatósági igazolvány.

Amennyiben az adatigénylő meghatalmazott, úgy közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt (két tanú aláírásával ellátott) eredeti meghatalmazás.

Ügyintézés határideje és díja:

Az adatigényléstől számított 8 nap. Illetékmentes, díjmentes

Alkalmazott jogszabályok:

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 23/2015.(XII.2.) számú önkormányzati rendelete A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásából teljesített adatszolgáltatásért, a kapcsolatfelvétel céljából való megkeresésért, valamint értesítésért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról szóló 16/2007. (III. 13.) IRM-MeHVM együttes rendelet

 

 

CsatolmányMéret
PDF icon 30l_kuka_nyomtatvany.pdf93.33 KB
Ügyintézők: 
Hatósági ügyintéző
Bolláné dr. Farkas Noémi
06/22-565-464 | 22-es mellék
bollane.farkas.noemi@bicske.hu

Zenés, táncos rendezvények engedélyezése

Zenés, táncos rendezvények engedélyezése

2011. június 14. napjától zenés, táncos rendezvényt (a továbbiakban: rendezvény) csak a jegyző által kiadott rendezvénytartási engedély birtokában lehet megtartani.

2011. március 16-án lépett hatályba a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló 23/2011. (III.08.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet). A rendelet hatálya az egyidejűleg bármikor legalább háromszáz főt meghaladó, azaz tömegtartózkodásra szolgáló építményben, építményen, illetve helyiségben tartott alkalmi vagy rendszeres zenés, táncos rendezvényekre, valamint az ezer főt meghaladó létszámmal megrendezett szabadtéri rendezvényekre terjed ki.

A Rendelet nem kell alkalmazni:

a) a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvényekre;

b) a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó gyűlésekre;

c) a vallási közösségek vallásos szertartásaira és rendezvényeire;

d) a családi eseményekkel kapcsolatos rendezvényekre és

e) a közoktatási intézményekben az intézmény által szervezett rendezvényekre.

 

Az esemény biztosítását a helyszín jellegzetességeihez és befogadóképességéhez igazodó számú biztonsági személyzet végzi.

A rendezvény szervezője a beléptetést a fiatalok alkohollal történő kiszolgálásának megelőzése, esetleges alkoholfogyasztásuk ellenőrizhetősége érdekében a fiatalkorúak számára megkülönböztető jelzéssel ellátott belépőjegyhez (kártyához, karszalaghoz) kötheti - áll a Rendeletben.

 

Alkalmazott jogszabályok

  • a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló 23/2011. (III.08.) Korm. rendelet
  • az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény

Illetékesség

Bicske város közigazgatási területe

Benyújtandó dokumentumok:

  • Rendezvénytartási engedély iránti kérelem
  • Épület használatának jogcímére vonatkozó igazoló okirat, ha nem a tulajdonos a kérelmező:
  • Biztonsági terv
  • Tűzvédelmi szabályzat (amennyiben külön jogszabály kötelezővé teszi)
  • Építészeti-műszaki dokumentáció 2 példányban, tervezői nyilatkozat (építésügyi hatóság közreműködéséhez szükséges)

 

Eljárási illeték:
3000,- Ft, melyet illetékbélyegben kell leróni

Eljárás megindítása:
A kitöltött kérelmet és mellékleteit Bicske Város Jegyzőjéhez kell benyújtani, postai úton vagy személyesen

Ügyintézési határidő:
20 nap

I. fokon döntést hozó szerv:
Bicske Város Jegyzője

II. fokon eljáró hatóság:
Fejér Megyei Kormányhivatal

Az eljárást megindító irat benyújtására nyitva álló határidő:
A tevékenység megkezdését megelőzően.

Ügyintézők: 
Hatósági ügyintéző
Bolláné dr. Farkas Noémi
06/22-565-464 | 22-es mellék
bollane.farkas.noemi@bicske.hu

Vadkárral összefüggő egyezség létrehozására irányuló kárbecslési eljárás lefolytatása iránti kérelem

Vadkárral összefüggő egyezség létrehozására irányuló kárbecslési eljárás lefolytatása iránti kérelem

Vadkár: a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben okozott kár.

A vadkár kár öt százalékot meghaladó részének megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult, és akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetőleg akinek vadászterületéről a vad kiváltott.

Akár megtérítése iránti igényt a kár bekövetkezésétől - folyamatos kártétel esetén az utolsó kártételtől - számított harminc napon belül kell közölni a kárért felelős személlyel.

Ha a károsult és a kárért felelős személy között a kár közléstől számított 8 napon belül nem jön létre egyezség a kár megtérítéséről és a kártérítés mértékéről, és a károsult kárának megtérítését nem közvetlenül a bíróságtól kéri, a károsult a károkozás helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjétől (a továbbiakban: jegyző) nyolc napon belül írásban vagy szóban kérelmezheti a károsult és a kárért felelős személy közötti egyezség létrehozására irányuló kárbecslési eljárás lefolytatását.

A kár megállapítását a miniszter által rendeletben meghatározott képesítéssel rendelkező kárszakértő végezheti. A jegyző 8 napon belül kirendeli a kárszakértőt. A szakértő költségét a károsult előlegezi meg.

A kár becslését - a miniszter által rendeletben megállapított egyszerűsített vadkárbecslési szabályok szerint - a kirendeléstől számított nyolc napon belül kell lefolytatni.

A jegyző a szakértői vadkárbecslési jegyzőkönyvben foglaltak alapján egyezség létrehozását kísérli meg a felek között a kár megtérítésére vonatkozóan.

Ha a felek között kötött egyezség megfelel a jogszabályokban foglalt feltételeknek, nem sérti a közérdeket, mások jogát vagy jogos érdekét, valamint tartalmazza a kötelezett kártérítésre vonatkozó kötelezettségvállalását, a felek által előlegezett eljárási költség felek általi viselését, a kártérítés (eljárási költség) összegét és pénznemét, a teljesítés módját és határidejét, a jegyző az egyezséget határozatba foglalja és jóváhagyja.

Ha a felek között nem jött létre egyezség vagy az nem hagyható jóvá, a jegyző az eljárást megszünteti.

A károsult az eljárást megszüntető végzés jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül kérheti a bíróságtól kárának megtérítését. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.

 

Alkalmazott jogszabályok

  • a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény
  • a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet
  • a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény
  • az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény

 

Illetékesség

Bicske város közigazgatási területe

Benyújtandó dokumentumok:

  • vadkárral összefüggő egyezség létrehozására irányuló kárbecslési eljárás lefolytatása iránti kérelem
  • a kár kártérítésért felelős személlyel való közlésének tényét igazoló dokumentum
  • képviseleti eljárás esetén írásbeli meghatalmazás (közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni)

Eljárási illetékek:
3.000,- Ft, melyet illetékbélyegben kell leróni

Eljárás megindítása:
A kitöltött kérelmet és mellékleteit Bicske Város Jegyzőjéhez kell benyújtani, postai úton vagy személyesen.

Ügyintézési határidő:
21 nap

Ügyintézés helye:
Bicskei Polgármesteri Hivatal (2060 Bicske, Hősök tere 4.)

Az eljárást megindító irat benyújtására nyitva álló határidő:
Mezõgazdasági vadkár bejelentése a következõ idõszakokban lehetséges

a.) őszi gabona - október 1.- augusztus 15.

b.) tavaszi gabona - április 1.- augusztus 1.

c.) kukorica - április 15.- november 30.

d.) burgonya - április 15.- október 15.

e.) napraforgó, szója - április 15.- szeptember 30.

f. ) borsó - március 1.- augusztus 30.

g.) szőlő, gyümölcsös - egész évben

CsatolmányMéret
PDF icon vadkar_nyomtatvany.pdf185.89 KB
Ügyintézők: 
Hatósági ügyintéző
Bolláné dr. Farkas Noémi
06/22-565-464 | 22-es mellék
bollane.farkas.noemi@bicske.hu

Vásár, piac üzemeltetési engedélyezése

Vásár, piac üzemeltetési engedélyezése

Vásárt, piacot csak üzemeltetési engedély birtokában lehet üzemeltetni. A vásár vagy a piac üzemeltetését a vásár vagy piac helye szerint illetékes jegyző engedélyezi.

A jegyző az engedély megadásával egyidejűleg a vásárt, a piacot és annak fenntartóját nyilvántartásba veszi. A nyilvántartás nyilvános.

A vásárok és piacok üzemeltetésére a jogszabályokban előírt feltételek meglétét a jegyző kereskedelmi hatósági feladatkörében eljárva ellenőrzi. A jegyzőn kívül a vásárok és piacok, működésére, az ott végzett kereskedelmi tevékenységre, forgalomba hozott termékekre vonatkozó jogszabályokban foglalt rendelkezések betartását a népegészségügyi, élelmiszerlánc- biztonsági és állategészségügyi, fogyasztóvédelmi, valamint munkavédelmi hatósági hatáskörében eljárva a fővárosi és megyei kormányhivatal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, továbbá a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter a külön jogszabályban foglalt hatáskörükben eljárva jogosultak ellenőrizni, illetve hatósági jogkörüket gyakorolni.

 

Alkalmazott jogszabályok

  • a vásárokról, a piacokról, és a bevásárlóközpontokról szóló 55/2009. (III. 13.) Korm. rendelet
  • a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény
  • a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény
  • a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény
  • az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény

Illetékesség

Bicske város közigazgatási területe

Benyújtandó dokumentumok:

  • vásár-, illetve piacüzemeltetési engedély iránti kérelem
  • a területhasználat jogcímére vonatkozó igazoló okirat (a tulajdoni lap kivételével)
  • haszonélvezet esetében - ha nem a tulajdonos vagy a haszonélvező a kérelmező - a haszonélvező hozzájárulását igazoló okirat
  • közös tulajdonban álló terület esetében, ha nem a tulajdonostársak közössége a kérelmező, a tulajdonostársak hozzájárulását igazoló okirat
  • a vásár, piac számára kijelölt terület méretarányos helyszínrajza az üzletek, árusítóhelyek, valamint az egyéb létesítmények és nem árusítási célra kiképzett területrészek tervezett rendeltetés, és szám szerinti meghatározásával, a vevőforgalmi és árubeszállítási, -feltöltési útvonalak kijelölésével
  • a vásár, piac működésének rendje
  • képviseleti eljárás esetén írásbeli meghatalmazás (közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni)

 

Eljárási illetékek:
új kérelem esetén 3.000,- Ft, melyet illetékbélyegben kell leróni
adatmódosítás/tevékenység megszüntetésének bejelentése illetékmentes

Eljárás megindítása:
A kitöltött kérelmet és mellékleteit Bicske Város Jegyzőjéhez kell benyújtani, postai úton vagy személyesen.

Ügyintézési határidő:
15 nap

I. fokon döntést hozó szerv:
Bicske Város Jegyzője

II. fokon eljáró hatóság:
Fejér Megyei Kormányhivatal

Az eljárást megindító irat benyújtására nyitva álló határidő:
A tevékenység megkezdését megelőzően.

CsatolmányMéret
PDF icon vasar_piac_engedelyezese_nyomtatvany.pdf294.39 KB
Ügyintézők: 
Hatósági ügyintéző
Bolláné dr. Farkas Noémi
06/22-565-464 | 22-es mellék
bollane.farkas.noemi@bicske.hu

Üzlet működési engedélyezése

Üzlet működési engedélyezése

Kereskedelmi tevékenységet bejelentés alapján vagy működési engedély alapján lehet végezni. Bizonyos termékkörök forgalmazása esetén elegendő a bejelentés, más esetekben viszont elengedhetetlen a működési engedély. A kereskedőnek a kizárólag üzletben forgalmazható termék forgalmazására szolgáló üzlet üzemeltetésére működési engedélyt kell kérni.

Az alábbi termékek kizárólag üzletben, jogerős működési engedély alapján forgalmazhatóak (üzletköteles termék):

•          a kémiai biztonságról szóló törvény szerinti veszélyes anyagok és keverékek, kivéve a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) szerinti tüzelőolaj, propán vagy propán-bután gáz és az üzemanyag

•          az egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó termékek;

•          állatgyógyászati készítmények és hatóanyagaik;

•          fegyver, lőszer, robbanó- és robbantószer, gázspray, pirotechnikai termék, a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló kormányrendelet szerinti 1., 2. és 3. pirotechnikai osztályba tartozó termékek, az ott meghatározott kivételekkel;

•          növényvédő szerek és hatóanyagaik;

•          nem veszélyes hulladék;

•          az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint robbanásveszélyes osztályba tartozó anyag, kivéve a Jöt. szerinti tüzelőolaj, propán vagy propán-bután gáz és az üzemanyag

 

A jegyző a kereskedő kérelmére a szakhatóságokkal közös helyszíni szemle megtartásáról intézkedik. A helyszíni szemlén részt vevő szakhatóságok szakhatósági állásfoglalásukat a szemle megállapításairól felvett jegyzőkönyvbe mondhatják. Amennyiben a kereskedő a helyszíni szemle megtartását nem kérte, úgy a jegyző állásfoglalás céljából hivatalból keresi meg a forgalmazni kívánt termékektől függően érintett szakhatóságokat. A szakhatósági állásfoglalásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakat a kérelmező viseli.

A jegyző a működési engedély megadásával egyidejűleg az üzletet nyilvántartásba veszi, amely nyilvános.

A kereskedő a működési engedély megadását követően az adatokban bekövetkezett változást haladéktalanul, illetve a nyitva tartási idő változása esetén az azt megelőző nyolc napon belül köteles bejelenteni a jegyzőnek.

Az üzlet használatára jogosult személyében történő változást - amennyiben az üzletben folytatott tevékenységet, illetve forgalmazott üzletköteles termékkört nem érinti - annak megfelelő igazolása mellett - az új jogosult köteles bejelenteni.

Az üzlet megszűnését a megszűnést követő nyolc napon belül - a működési engedély kiadásáról szóló igazolás leadásával egyidejűleg - be kell jelenteni a jegyzőnek. A jegyző a bejelentést követően haladéktalanul visszavonja a működési engedélyt, és az üzletet törli a nyilvántartásból.

 

 

 

 

Alkalmazott jogszabályok

  • a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009 (IX.29.) Korm. rendelet
  • a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény
  • a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény
  • a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény

Illetékesség

Bicske város közigazgatási területe

Benyújtandó dokumentumok:

  • működési engedély iránti kérelem
  • nem a kérelmező tulajdonában levő üzlet esetén az üzlet használatának jogcímét igazoló okirat (a tulajdoni lap kivételével)
  • haszonélvezet esetében - ha nem a tulajdonos vagy a haszonélvező a kérelmező - a haszonélvező hozzájárulását igazoló okirat
  • közös tulajdonban álló üzlet esetében, ha nem a tulajdonostársak közössége a kérelmező, a tulajdonostársak hozzájárulását igazoló okirat
  • vásárlók könyve hitelesítésre
  • külön engedély, amennyiben az élelmiszerek forgalomba hozatalának, valamint előállításának engedélyezéséről, illetve bejelentéséről szóló 57/2010. (V. 7.) FVM rendelet 2. melléklete szerinti terméket kíván forgalmazni
  • képviseleti eljárás esetén írásbeli meghatalmazás (közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni)

Eljárási illetékek:
illetékmentes

Eljárás megindítása:
A kitöltött kérelmet és mellékleteit Bicske Város Jegyzőjéhez kell benyújtani, postai úton vagy személyesen.

Ügyintézési határidő:
21 nap

I. fokon döntést hozó szerv:
Bicske Város Jegyzője

II. fokon eljáró hatóság:
Fejér Megyei Kormányhivatal

Az eljárást megindító irat benyújtására nyitva álló határidő:
A tevékenység megkezdését megelőzően.

Ügyintézők: 
Hatósági ügyintéző
Bolláné dr. Farkas Noémi
06/22-565-464 | 22-es mellék
bollane.farkas.noemi@bicske.hu